A kétdózisú vakcina idén léphet abba a fázisba, hogy embereken is teszteljék. Az egereken végzett vizsgálatok a tumor csökkenését és a túlélési arány javulását mutatták.
A koronavírus-járvány egyik pozitív mellékhatása, hogy a kormányok gigantikus mennyiségű pénzt fektettek a vakcinakutatásokba. Ennek köszönhető például hogy nagy tömegben bizonyíthattak a hírvivő RNS technológián alapuló készítmények is.
Ez a tudás segít a rákkutatásban is, amelyek célja, hogy a szervezet immunrendszerét készítik fel a tumor elleni küzdelemre - olvasható a portálon.
Az AstraZeneca úgy jön a képbe, hogy a kutatók a Covid-19-oltásból származó vektor segítségével szeretnének olyan genetikai kódot célba juttatni, amely aztán erős T-sej-választ generál. Ez pedig szükséges a rosszindulatú sejtburjánzás elleni küzdelemhez.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte