A McAfee több olyan alkalmazást is talált a Play áruházban, amelyek egyszerre fogyasztják a felhasználó mobilinternetét és merítik a telefon akkumulátorát - írja a hvg.hu.
Tizenhat, összesen több mint 20 millió alkalommal letöltött androidos alkalmazást törölt a Google a Play áruházból, miután kiderült, azok rosszindulatú kóddal fertőzik meg a felhasználók készülékét, valamint nagyon gyorsan merítik a telefon akkumulátorát – írta meg a ZDnet.
A kártevőt a McAfee kiberbiztonsági cég szakemberei fedezték fel, majd jelentették azt a Google-nek. Ennek köszönhetően az appok ugyan már nem érhetők el a Play áruházban, azonban aki letöltötte azt a telefonjára, annak továbbra is működni fog az alkalmazás. Emiatt az egyetlen védekezési mód ellenük az, ha törli őket az ember.
Az alkalmazásokat úgy tervezték, hogy olyan segédprogramokhoz hasonlítsanak, mint a zseblámpák, a QR-kód olvasók, a mértékegység átalakítók vagy épp a feladatkezelők. Ezek a programok olyan malware-t tartalmaznak, ami a háttérben futva tiltott hirdetésekre kattint, hogy ezzel generáljon bevételt.
Bár ezek nem olyan veszélyesek, mint azok, amelyek ellopják a felhasználói adatait, a szakemberek szerint plusz adatforgalmat generálnak, valamint a mobiltelefon akkumulátorát is merítik. A plusz adatforgalom ráadásul még pénzbe is kerülhet a felhasználóknak, ha lemerül a havi mobilinternet-keretük.
Az érintett mobilalkalmazások a következők:
- High-Speed Camera
- Smart Task Manager
- Flashlight+
- 달력메모장
- K-Dictionary
- BusanBus
- Flashlight+ (ez egy másik, szintén Flashlight+ néven futó app)
- Quick Note
- Currency Converter
- Joycode
- EzDica
- Instagram Profile Downloader
- Ez Notes
- 손전등
- 계산기
- Flashlight+.
A fenti lista azt a sorrendet is tükrözi, hogy melyiket hányszor töltötték le a felhasználók. A High-Speed Camera például több mint 10 milliós letöltést ért el, míg a Smart Task Manager 5+ milliónál járt a törlésnél. De az utána következő négy alkalmazás is elért 1–1 millió letöltést.
Az appokban közös, hogy késleltetve aktiválja magát a kártevő. A letöltés után csak egy órával kezd el dolgozni a háttérben, és csak akkor, amikor a felhasználó nem használja a mobilját.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)