Macronomx Meetup

Macronomx Meetup

Növekedés és egyensúly – ez a két szó jellemzi idén a gazdasági folyamatokat, amelyet az IndaMedia és az Economx konferenciáján, a Macronomx Meetupon jártak körbe a szakértők.

11:37
május
30.

Le kell győzni a szezonalitást a Balatonon

A Balaton sajátossága, hogy a szezonalitás ellen küzdenek, amelyet Pach Gábor szerint még egyelőre elbírnak. Elmondta, hogy

június 15. és augusztus 30. között a Balaton Magyarország második legnagyobb városa,

mivel a turizmus gyorsan fejlődik, és a szórakozni, pihenni vágyóknak optimális célpont. A Balatoni Kör elnöke azonban beismerte, hogy akadnak problémák, ugyanis közigazgatásilag nincs a Balatonnak gazdája, és hosszútávú koncepció kialakításához elengedhetetlen foglalkozni ezzel és megoldást találni.

Egyébként erről beszélt a konferencián Czunyiné Bertalan Judit fejlesztési kormánybiztos is: területfejlesztési szempontból kell egy felelős a Balatonnak, ezen már dolgoznak a minisztériummal.

10:40
május
30.

Az elmúlt 30 évben a Balatonnak kellett „magához térnie”

Szerző: Vermes Ádám

Északnyugat-Magyarország speciális földrajzi helyzetben van, a rendszerváltás körüli gazdasági folyamatok pedig egy cezúrát jelentettek – mondta Czunyiné Bertalan Judit a régióért felelős fejlesztési kormánybiztos. 

A régiós megyeszékhelyek a 90-es években jól fogtak hozzá a helyi gazdaságfejlesztéshez, a Balatonnak kellett inkább magához térnie az elmúlt 30 évben, amellett, hogy komoly kérdéseket vet fel, elbírja-e egyáltalán a fogyasztók által kívánt turisztikai fejlesztéseket. Szerinte messziről szép, ami látszik, de belülről más problémák vannak, egyfajta lakmuszpapírként működik a régió: ha az európai gazdaság lefelé mozdul, akkor a régió is. 

Területfejlesztési szempontból kell egy felelős a Balatonnak, ezen már dolgoznak a minisztériummal.

Megindult a városi infrastruktúra fejlesztése, az állami infrastruktúra beruházások azonban évekig, sőt sok helyen évtizedekig elmaradtak, azóta ez elindult, de nem lehet ezeket a lemaradásokat gyorsan behozni. Ez a térség úgy dinamikus, hogy klasszikus értelemben vett tudományegyeteme nincsen, az újkori alapítású egyetemeken inkább a gyakorlatorientált képzés, a piaci igényeknek megfelelő oktatás zajlik.

Czunyiné dr. Bertalan Judit, Balogh László, Hollósi Dávid, Pach Gábor, Gáll Csongor
Gáll Csongor, az Index rovatvezetője, Czunyiné Bertalan Judit, Északnyugat-Magyarország fejlesztési kormánybiztosa, Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke és Balogh László, a VGP Magyarország üzletfejlesztési igazgatója
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke szerint fontos arról beszélgetni, hogy jót tesznek-e a sajtóban megjelent cikkek a balatoni magas árakról.

A Balaton ma már egy európai szintű turisztikai célpont, szinte európai szintű fizetésekkel.

Arra viszont felhívta a figyelmet, hogy ez utóbbi miatt a dolgozók közül nagyon sokan el is hiszik azt, hogy már ennyit is érnek. A feldolgozóiparban azokat a kisvállalkozásokat is kellene támogatni, akik közvetlenül a turistáknak értékesítenek, finanszírozása oldalról így még vannak hiányosságok.

10:17
május
30.

Navracsics Tibor: Regionális dráma zajlik

„A magyar kormányzat célja, hogy visszahozza a területi szempontokat a kohéziós politikába, és a régiós szempont egyenlő mértékkel bírjon az ágazati kritériummal”

– jelentette ki Navracsics Tibor a konferenciát megnyitó előadásában, melyben a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a regionális szintű támogatási politika fontosságát hangsúlyozta az Európai Unióban jelenleg érvényesülő központosított struktúrával szemben. 

A miniszter példaként Budapest és Pest vármegye közti különbséget hozta fel: az egy főre jutó GDP uniós átlagának a 158 százalékát termeli ki Budapest, míg Pest vármegye mindössze az uniós átlag 65 százalékán működik.

Észak-Dunántúlon, illetve Észak-Magyarországon pedig „regionális dráma zajlik”.

Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy egyelőre nem találnak választ az osztrák, a dél-német és az olasz munkaerőpiac jelentette kihívásra sem, amely az érintett dunántúli régiókból nemcsak a vállalkozások, hanem a közigazgatás esetében fenntarthatósági problémát jelent.

Navracsics Tibor a Macronomx Meetup konferencián
Navracsics Tibor a Macronomx Meetup konferencián
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A területfejlesztési miniszter ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez nem pusztán magyar sajátosság, a régiónk minden államában elsősorban a fővárosok és a vonzáskörzetük fejlődik.

Az új magyar területfejlesztési politika, ami nagy-, közép- és kisvárosi vonzáskörzetekre, illetve a perifériákra osztja majd hazánkat, a régiós szintű felzárkózásban segíthet majd Navracsics Tibor reményei szerint.

Előadásában kiemelte azt is, hogy 

2014 és 2020 között hazánk az európai uniós források 98 százalékát tudta lehívni, ezzel a második helyen végzett a Csehország mögött (98,2 százalék),

és jóval megelőzte az utolsó helyezett Dániát (73,6 százalék).

Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj

Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj

Már nem kell sokat aludni, a jövő héten két részletben érkezik a duplanyugdíj, és a 14. havi nyugdíj első heti részlete. A Magyar Államkincstár elárulta az utalások menetrendjét.

Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek

Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt

Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt

Jelenleg a bajor márka megrendeléseinek harmadát az új elektromos modell teszi ki, emiatt pedig a kereslet máris túlfutotta a 2026-os kínálatot.

Gigaberuházást hoz Magyarországra egy indiai vállalat

Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők

Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott

Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott

Minden harmadik gyermek a szegénységi résben él.

A lakosság teli hűtőre és meleg otthonra vágyik

„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!

„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!

A Moltbook nevezetű vadonatúj közösségi médiaoldalon mesterséges intelligencia ügynökök posztolnak és csevegnek, van már új vallás, az embereket pedig a szemétdombra hajítanák.

A Z generáció helyzete az AI-őrület közepén

Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben

„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom

„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom

A Kreml megmondóembere arról is értekezett, hogy miért élvezi nagyon Donald Trump posztjait.

„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter

Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról

Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról

A szexuális ragadozóként emlegetett Jeffrey Epstein ügyében újabb rejtélyes mozaikok láttak napvilágot, erről meg is szólalt a Király utcai lakás tulajdonosa.

Sztárok bukhatnak le, csámcsoghat a nagyközönség az újabb Epstein-aktákon

Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Macronomx Meetup

Növekedés és egyensúly – ez a két szó jellemzi idén a gazdasági folyamatokat, amelyet az IndaMedia és az Economx konferenciáján, a Macronomx Meetupon jártak körbe a szakértők.

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2026 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.