A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Az utasítást hivatalosan Jackie Reses hr-igazgató közölte e-mailben az alkalmazottakkal, azzal indokolva a döntést, hogy a dolgozóknak a jobb kommunikáció és együttműködés kialakítása érdekében szó szerint vállat vállnak vetve kell harcolniuk a munka frontján. Az új rend, amely júniustól lép érvénybe, elsősorban a folyamatosan távmunkában dolgozók ellen irányul. Nekik dönteniük kell: vagy maradnak a cégnél, ha kell közelebb költöznek munkahelyükhöz, és bejárnak vagy más munkahelyet keresnek. Az időnként otthon maradóknak azt ajánlja az emlékeztető, tartsák szem előtt az együttműködés szellemét, amikor döntenek arról, hogy hol dolgoznak.
A döntés alapja az lehet, hogy Mayer korábbi munkahelye, a Google cégfilozófiája szerint a távmunka aláássa a hatékonyságot. A vezérigazgató egyik interjújában azt mondta, hogy az ő fontossági sorrendje: isten, család, munka. Ugyanakkor gyermeke születése után két héttel már a fedélzeten volt, amiért sokan bírálták is, mondván: ez nem éppen arra utal, hogy a gyermekét fontosabbnak tartja, mint a munkáját. Ha alkalmazottaitól nem is vár el olyan munkaszellemet, mint magától, azt azért elvárja, hogy elkötelezettségüket személyes jelenlétükkel bizonyítsák.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója