"Hivatalos levelet kaptunk az ukrán Naftogaz vezérigazgatójától, amely kérést tartalmaz a földgázszállítás felújítására. Kilenc hónapról van szó, 2016 második feléről és 2017 első negyedévéről. Vagyis az egész télről és az arra való felkészülési időszakról" - mondta Miller. Hozzátette: az ukrán vállalat hangulatváltása érthető. A napi fordított gázszállítás Európából júniusban májushoz képest mintegy a hatodára, áprilishoz képest a tizenhetedére esett vissza.
Andrij Kobolev, a Naftogaz vezérigazgatója hétfőn azt mondta, az ukrán állami energiaipari konszern felújíthatja a gázimportot Oroszországból, ha árkedvezményt kap.
Ukrajna 2015 novemberében állította le az orosz gázbehozatalt és szükségleteit az EU-ból származó tranzitgázból fedezte, az állítva, hogy az olcsóbb, mint a közvetlenül Oroszországtól vásárolt energiahordozó. Sztyepan Kubiv ukrán miniszterelnök-helyettes a TASZSZ orosz hírügynökség szerint korábban bejelentette, hogy az előrejelzések szerint importgáz középára a május és december közötti időszakban ezer köbméterenként 185,11 dollár lesz, a gáznak az ország nyugati határához való elszállításának költségeit is beleszámítva pedig mintegy 195 dollár.
Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter két hónappal ezelőtt közölte, hogy április 1-jén lejárt az Ukrajnának szállítandó gázra vonatkozó árkedvezmény, és hogy az ár onnantól kezdve teljes mértékben megegyezik majd azzal, amit a Gazprom és a Naftogaz között érvényben lévő szerződés magában foglal. Szavai szerint ez a második negyedévben nem éri el az ezer köbméterenkénti 180 dollárt. A TASZSZ megjegyezte: Kijev több ukrán szakértő szerint is drágábban veszi a gázt az EU-tól, mint amennyibe az orosz import kerülne.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral