Ciprus esete mégsem lesz kivételes, mármint abban az értelemben, hogy szemben az európai vezetők korábbi nyilatkozataival valószínűleg lehetővé válik, a nagybetétesek bevonása a bankok mentőakcióiba. Az Európai Parlament gazdasági bizottságának tagjai legalábbis nagy többséggel támogatták azt a törvényjavaslatot, amely szerint bankcsőd esetén a 100 ezer eurónál nagyobb betéteket is le lehet faragni a pénzintézet feltőkésítéséhez. A nagybetétesek a tervezet szerint a banknak forrást nyújtók sorában hátul, a részvény- és a kötvénytulajdonosok után helyezkednének el. A 100 ezer eurónál kisebb betéteknek viszony tuti védelmet nyújtanának.
Nagy viták lesznek arról, hogy az EU kötelezően előírja-e a tagországoknak az új szabályozás bevezetését, illetve arról, hogy miként alakuljon a hitelezői sorrend - véli Sven Giegold, német zöld párti képviselő, aki részt vett a bizottsági szavazáson. A javaslat szerint az uniós országoknak bankmentő alapot kellene felállítaniuk a területükön tevékenykedő pénzintézetek befizetéseinek felhasználásával. Egyesek máris európai bankmentő alapot akartak volna, de ezt nem lehet átpasszírozni a németeken, akik úgy vélik, hogy egy ilyen intézmény gyakorlatilag az ő pénzükből finanszírozná más országok bankjainak talpra állítását.
A készülő uniós törvény mérföldkő lesz a hasonló világszintű szabályozás elfogadásához vezető úton - mondta nemrégiben Paul Tucker, a Bank of England elnökhelyettese. Világos jelzést ad a piacoknak arról, hogy a jövőben az államok nem kerülhetnek csapdába azért, mert egyes bankok túl nagyok ahhoz, hogy hagyják bedőlni őket. Nem kényszerülhetnek óriási bankmentő akciókra, amelyek lyukat ütnek költségvetésükön és az égbe lökik adósságukat.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához