Miközben az amerikai gazdaság növekedése lassul, az infláció és a bérnyomások erősödnek, egyre több vállalat borúlátó. A BofA szakértői szerint a nyereségek alakulása szélesebb körben is hatással lehet a piacra - írta az MTI.
"A részvényeket támogatta a profit-előrejelzések javítása. Ha elkezdünk csalódni, mint a legutóbbi gazdasági adatok esetében, a piacok kulcsfontosságú támasza gyengülhet" - mondta Jeffry Kleintop, a Charles Schwab amerikai multinacionális pénzügyi szolgáltató vállalat globális befektetési stratégiáért felelős igazgatója a Bloomberg TV-nek adott interjúban.
Kapcsolódó
Az S&P 500-as index a múlt héten 0,6 százalékot veszített értékéből, és már a második egymást követő héten csökkent. A pénteket 0,91 százalékos mínuszban zárta, így a hónap leggyengébb napját tudta maga mögött, miközben legutóbb szeptember 2-án még újabb történelmi csúcsot döntött. Az év korábbi részében szinte minden héten rekordot döntött a mutató.
Egyes elemzők továbbra is erős vállalati nyereségeket várnak a gazdaság robusztus növekedésének alapján.
"A gazdasági növekedés a koronavírus delta mutációjának terjedése és más egyéb tényezők miatt lassul, de ennek ellenére is nagyon erős marad az ütem, valószínűleg 5-6 százalékot tesz ki idén, jövőre pedig 4-4,5 százalékra rúghat. Ez még mindig jelentősen nagyobb, mint amit az utóbbi évtizedekben láttunk" - mondja Jim Paulsen, a Leuthold független amerikai tanácsadó és befektetési vállalat befektetési stratégiai igazgatója.
Más szakértők viszont úgy vélik, hogy egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni a nyereségek növekedésének lassulására utaló jeleket. Az S&P 500-as indexet alkotó vállalatok közül már 140 esetében rontották elemzők a haszonkulcs-előrejelzést a harmadik negyedévre, ami lefelé húzza az érintett részvények árfolyamát.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd