Az összes ázsiai tőzsdén komolyabb eladási hullám bontakozott ki hétfőn és ez az európai piacokra is átterjedt, az ok a szakértők véleménye szerint egyértelműen az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő óriás közelgő csődje, valamint az attól való félelem volt, hogy annak negatív hatásai átterjedhetnek a teljes ingatlanszektorra és a kínai gazdaságra is.
Többéves mélypontok
A kínai és hongkongi ingatlancégek voltak az eladási hullám epicentrumában, ezek árfolyama ötéves mélypontra zuhant - tudósított az Financial Times. A bajba került kínai óriás fejlesztőcég, az Evergrande mintegy 300 milliárd dollárral tartozik kötvényeseinek és más hitelezőinek, köztük több mint egymillió épülő lakás tulajdonosának, s csütörtökön egy fontos kötvénye esetében közeleg fizetési hatásairól. Mindenki azt várja, vajon képes lesz-e fizetni a likviditási problémákkal küzdő társaság.
Az Evergrande Honkongban jegyzett részvényei ma újabb 18,9 százalékot estek, a rossz hangulat nyomán a többi kínai ingatlancég részvényei is lefelé vették az irányt. A Hang Seng Property Index, amely mintegy tucatnyi ingatlanfejlesztő cég részvényeit tartalmazza 2016 óta nem látott mélységbe került. A Hang Seng index maga 3,5 százalékot veszített értékéből, s ezzel év eleje óta már 12 százalékos mínuszban jár. Európára is átragadt a rossz hangulat, a Stoxx 600-as részvényindex délelőtt 1,6 százalékkal csökkent és az amerikai határidők is érezhető mínuszokban jártak. A félelem indexként is ismert VIX index az Egyesült Államokban 24,5-re emelkedett, ilyen magas szinten május eleje óta nem járt a mutató.
Lesz-e kiút?
Egyelőre korai még igazi fertőzésről beszélni, azonban ez egy újabb rossz hír Kínából, s ez tovább rontja a hangulatot - mondta a lapnak a JPMorgan egyik szakértője. Eközben arról érkeztek hírek, hogy a kínai cégnél megbüntetni készülnek azokat a vezetőket, akik idő előtt akartak tőkét kivonni azokból a befektetési termékekből, amelyek visszafizetésével gondok lehetnek, s amelyekbe több ezer kisbefektető szorult bele. A helyi értesülések szerint már készülnek tervek a cég megmentésére, részben a kínai állam, részben a konkurens helyi ingatlanfejlesztő cégek vennék át az Evergrande projektjeit.
Az Evergrande csak a jéghegy csúcsa - mondta Louis Tse, a hongkongi Wealthy Securities nevű brókercég igazgatója. Szerinte a kínai ingatlanfejlesztők folyamatos fizetési nyomás alatt vannak dollárban kibocsátott kötvényeik miatt, miközben a kínai hatóságok folyamatosan nyomást gyakorolnak rájuk, hogy lakásaik eladási árát igyekezzenek alacsonyan tartani. Ez persze a bankokat is negatívan érinti, hiszen alacsonyabb ingatlanárak mellet el lehet képzelni mi történik a jelzáloghitelek fedezeteként beszámított ingatlanok értékével.
A kínai ingatlanszektorból és a kínai gazdaságból érkező rossz hírek miatt nagyot ütöttek a vasérc árán is, miután a kormány bejelentette, hogy csökkentik az acéltermelést. A vasérc ára a múlt héten 20 százalékkal zuhant.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető