Nagy-Britannia legnagyobb repülőtere, a Heathrow a szeptember 30-ával zárult kilenc hónapban 442 millió fontnyi (208,89 milliárd forintos) veszteséget könyvelt el, és félő, hogy a gödörből még sok éven át nem tud kilábalni – írja a Reuters.
A reptér közleménye szerint több tényező is pesszimizmusra ad okot, így a globális gazdasági válság, az Ukrajnában zajló háború és a pandémia negatív utóhatásai is. A reptér már 2020-as és 2021-es évet is összesen 4 milliárd fontos veszteséggel zárta.
A Heathrow bevétele az év első kilenc hónapjában a megemelkedett utasszám miatt 2,11 milliárd fontra nőtt a 2021 azonos időszakában összesített 695 millió fontról. Becsléseik szerint az egész éves utasszám 2022-ben 60-62 millió fő lehet majd, mintegy 25 százalékkal maradhat el a 2019-es szinttől.
A napi 100 ezres utaslimitet, amelyet a repülőtér korábban a munkaerőhiány miatt vezetett be, október 30-án oldják fel.
Azon dolgozunk a légitársaságokkal és a reptéren dolgozó kollégáikkal, hogy minél előbb teljes kapacitáson működhessünk csúcsidőkben
- mondta John Holland-Kaye, a Heathrow repülőtér vezérigazgatója.
A korlátozás feloldása azonban nem azt jelenti, hogy megoldódtak volna a Heathrow állományproblémái: beszámolójuk szerint ahhoz, hogy a csúcsidőszakokban is – például karácsonykor – kezelni tudják majd az utastömeggel járó háttérmunkálatokat, 25 ezer új alkalmazott felvételére és betanítására lesz szükség. Még azzal együtt is, hogy néhány hete még azt panaszolták, hogy a romló gazdasági kilátások, egy esetleges újabb Covid-hullám és az ukrajnai háború mind visszavethetik az utazást ezen a télen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)