Évente több mint 50 millió tonna gyümölcsöt és zöldséget termesztenek Európában, de az Edinburghi Egyetem felmérése szerint e mennyiség több mint egyharmada soha nem jut el a boltok polcaira. Ennek legfőbb oka, hogy a termékek nem felelnek meg a szupermarketek és a fogyasztók sokszor irreális elvárásainak, mert esetleg kissé hibásak, vagy éppen nem megfelelő méretűek. A kutatók szerint ugyanakkor a szigorú kormányzati előírások is kedveznek az egyre nagyobb méretű élelmiszerpazarlásnak - olvasható a portálon.
Komoly problémát okoz, hogy a mezőgazdasági termelők általában jóval több növényt termelnek, mint amennyire szükség lenne. Részben emiatt lehetséges, hogy az elpazarolt élelmiszerek kibocsátásának éghajlatváltozásra gyakorolt hatása 400 ezer gépkocsi széndioxid-kibocsátásával egyenlő mértékű.
Egyes kutatók szerint jelentősen javulna a helyzet, ha a fogyasztók tudatosabbá válnának, és nagyobb mértékben törekednének a "fenntartható vásárlásokra". Emellett a kereskedők nagyobb mértékben használhatnák fel a torz és a hibás termékeket apróra vágott vagy feldolgozott formában.
Forrás: Napi.hu/Szász Péter
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához