A Korean Airlines-nak 44 százalékos részesedése van a CSA (Èeské aerolinie) légitársaságban, az ugyancsak cseh Travel Service pedig 34 százalékos CSA-részvénypakettel rendelkezik.
Cseh médiajelentések szerint a cseh állam szintén eladja 19,7 százalékos CSA-pakettjét a Travel Service légitársaságnak, amely ezzel közel 98 százalékos tulajdonrészre tesz szert. A fennmaradó mintegy két százalék a Ceska pojistovna biztosító társaság tulajdonában van.
Kapcsolódó
Az állami részvénypakett felett az állam tulajdonosi jogait gyakorló pénzügyminisztérium ugyanakkor azt közölte, hogy még nem született döntés a CSA állami részesedésének az eladásáról
A Travel Service az Unimex befektetési társaság tulajdonában van. Az Unimex felett két cseh befektető, Jiri Simane és Jaromir Smejkal gyakorolja a többségi ellenőrzést, emellett kisebbségi részesedéssel rendelkezik a kínai CEFC befektetési társaság.
A charter utakra szakosodott cseh Travel Service légitársaság az első fél évben 1,7 millió utast szállított, egyharmadával többet, mint egy évvel korábban. A CSA utasainak száma ebben az időszakban 22 százalékkal 1,17 millióra emelkedett.
(Csődbe ment egy légitársaság)
Címlapkép forrása: Pixabay.com
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához