Az amerikai kozmetikai óriáscég adózott eredménye a vizsgált három hónapban 157 millió dollárra, részvényenként 43 centre csökkent az egy évvel korábbi 186 millió dollár, részvényarányosan 49 centről.
Az elemzők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 64 cent lett, jóval felülmúlva a szakértői várakozások átlagában szerepelt 53 centet.
Kapcsolódó
A kozmetikai cég eladásai 9 százalékkal, 3,59 milliárd dollárra nőttek a június végével záródott három hónapban, felülmúlták a piac 3,53 milliárd dolláros várakozását.
A sminktermékek eladása a negyedévben 15 százalékkal, 1,59 milliárd dollárra emelkedett. Erre az üzletágra esik a cég teljes bevételének közel a fele.
A júliussal kezdődött új üzleti évre az Estée Lauder 7-8 százalékos eladásnövekedésre és 5,90-5,98 dollár részvényarányos eredményre számít, ami felülmúlja a szakértők 6,78 százalékos eladásnövekedési várakozását és a részvényenkénti nyereségre vonatkozó 5,81 dolláros becslést - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat