A leverkuseni központú német vállalat hétfőn bejelentette, hogy megkapta a közel 63 milliárd dollár értékű ügylet lezárásához szükséges összes hatósági engedélyt, és várakozásai szerint június 7-én lezárja a felvásárlási tranzakciót, és egyedüli tulajdonosa lesz az amerikai cégnek. Német nagyvállalat még soha nem vásárolt fel külföldi vállalatot ilyen nagy összegért.
"A Bayer marad a vállalat neve. A Monsantót, mint vállalati nevet, nem tartjuk meg" - közölte a német cég, hozzátéve, hogy a Monsanto által gyártott termékmárkák továbbra is megmaradnak - írja az MTI.
A Bayer nem indokolta meg, hogy miért nem használja a Monsanto nevet a továbbiakban. Az AFP hírügynökség azonban emlékeztetett arra, hogy környezetvédők szerte a világban tiltakozásokat és tüntetéseket terveztek 2016-ban, amikor bejelentették a két vállalat fúziójának tervét. A környezetvédők a Monsanto nevet a környezetre végzetes hatást gyakorló agrártermékek használatához társítják.
Werner Baumann, a Bayer elnök-vezérigazgatója közleményében úgy fogalmazott, hogy "meghallgatjuk bírálóinkat, és együtt dolgozunk velük", de "a fejlődést nem szabad megállítani ideológiai frontok felerősödése miatt".
A Bayer 2016-ban tett felvásárlási ajánlatot a - főként Roundup nevű gyomirtószeréről és genetikailag módosított kukoricájáról és szójájáról ismert - Monsantóra. A két vállalat egyesülését mintegy harminc ország versenyfelügyeleti hatóságainak kellett jóváhagyniuk. Az utolsó akadály néhány napja hárult el, amikor az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma, az Európai Bizottsághoz hasonlóan, feltételekkel ugyan, de engedélyezte a felvásárlást.
A fúzióval az agrárvegyiparban és a vetőmagtermelésben világméretekben meghatározó óriáskonszern jön létre.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához