A Ryanair MTI-hez eljuttatott közlése szerint decemberben 7,5 millió utast fuvaroztak, amely 25 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért 6 milliót, a járatok kihasználtsága pedig 3 százalékponttal 91 százalékra javult. Az ír diszkont légicég éves gördülő utasforgalma 101,4 millióra nőtt, közlésük szerint ezzel a Ryanair lett az első légitársaság a világon, amely nemzetközi forgalomban elérte a 100 milliós utasforgalmat.
Az angol easyJet 4,6 millióról 4,8 millióra növelte utasforgalmát decemberben az előző évhez viszonyítva, ez 4,6 százaléknak felel meg. A társaság járatainak kihasználtsága azonban hosszú idő után csökkent, 1,8 százalékponttal 86,6 százalékra mérséklődött ez a mutató.
A magyar kötődésű Wizz Air tájékoztatása szerint a 2014 decemberi 1,2 millióról 1,5 millióra növelte utasai számát, és nőtt a járatok töltöttsége is, 0,8 százalékponttal 85,1 százalékra javult a kihasználtság. A légitársaság 12 havi gördülő adatot nem adott meg.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához