Zelenszkij információi szerint eddig hozzávetőlegesen ezer rakétát lőttek ki az oroszok ukrán célpontokra a háború kezdete óta, melynek során az ukránok „szabadságát és szabadságjogait vették támadás alá”. Az államfő hálás az Egyesült Államoknak a fegyverekért, a lőszerért, a kiképzésért, a pénzügyi támogatásért, és azért is, hogy szankciókat vezettek be, hogy nyomást helyezzenek az orosz félre.
Az ukrán elnök ugyanakkor kritikus hangot ütött meg az összegyűlt amerikai képviselőkkel szemben, hiszen a Pentagon korábban nem támogatta az ukrán légtér lezárását:
Kapcsolódó
„Túlságosan nagy kérés, hogy repüléstilalmi övezet legyen Ukrajna felett, hogy emberéleteket menthessünk meg?
Az elnök szerint most Ukrajna légterének a lezárása lenne a legfontosabb, azonban ha ezt nem lehet teljesíteni, akkor az amerikai képviselők tudják, hogy milyen fegyverrendszerekre van szüksége az ukránoknak, és „ezekkel rendelkeznek is, csak éppen nem a levegőben, hanem a földön” vannak.
Zelenszkij új szankciók bevezetését is kérte heti szinten, amíg az orosz támadások véget nem érnek, és hogy minden olyan orosz politikus kerüljön szankciók alá, aki nem határolódik el az orosz kormánytól. Fontos viszont az is, hogy az összes amerikai cég kivonuljon Oroszországból, és az amerikai kikötők le legyenek zárva az orosz áruk előtt. Beszéde végén Zelenszkij felszólította Joe Biden amerikai elnököt, hogy ne csak a világ vezetője legyen, mert „a béke vezetőjének is kell lenni”.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok