Az oroszok több mint kétharmada támogatja a kormány köreiben felmerült ötletet, hogy a Sztálin-éra kényszermunkatáboraira (gulag) emlékeztető módon foglalkoztassanak elítélteket az orosz a nagy építkezéseken - írja a Moscow Times.
Számos miniszter, az állami vasúttársaság vezetője és a büntetés-végrehajtás szervezetei az elmúlt hetekben felvették, hogy 188 ezer elítélttel lehetne pótolni azokat a közép-ázsiai vendégmunkásokat, akik a járvány miatt hazatértek, s így hiányoznak a munkaerőpiacról.
Megfigyelők azonban párhuzamot vontak a gulaggal, azokkal a szibériai munkatáborokkal, amelyekben Sztálin regnálásának idején, az 1930-as és 1950-es évek között több százezer embert kényszerítettek munkára embertelen körülmények között. Az ötletet felvetők mereven elutasítják ezt az összehasonlítást. A közvéleményt az állami VTsIOM intézet szondázta meg, amely azt az eredményt hozta, hogy az oroszok 71 százalékának nincs kifogása az ellen, hogy fegyencekkel pótolják a bevándorlók munkaerejét. Ellentétes véleményen csak 21 százalékuk van.
A támogatók azzal érvelnek, hogy az elítéltek így tehetik jóvá, amit az áldozataikkal szemben elkövettek, miközben a társadalom is hasznát látja a munkájuknak. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy ezeket az embereket el kell szigetelni a társadalomtól, vélhetően csapnivaló munkát végeznének és az egész a gulagra emlékeztet. Az orosz fejlesztési miniszter szerint ugyanakkor ez a fajta munkaerő hasznos lehet Vlagyimir Putyin elnök nagy infrastruktúra-fejlesztési projektjeinek felgyorsításában.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön