A GSP egyebek mellett lehetővé teszi a benne részt vevő országoknak mintegy kétezer iparcikk és textiltermék vámmentes bevitelét az Egyesült Államokba. India esetében ez akár 5,6 milliárd dollár összértékű importterméket is érinthet.
Az újabb kölcsönös intézkedésekkel tovább súlyosbodik a két ország közötti kereskedelmi vita. India 2018 júniusában már megemelte a vámot többségében az Egyesült Államokból importált számos árucikkre, válaszul a Trump-kormány által tavaly márciusban az acél importjára kiszabott 25 százalékos, illetve az alumíniumra kivetett 10 százalékos védővámra.
A most bevezetett indiai büntetővámok például olyan amerikai mezőgazdasági termékekre vonatkoznak, mint a mogyorófélék, a lencse, az alma. Az indiai adó- és vámhivatal hangsúlyozta, hogy más külföldi országok esetében marad ezeknek a termékeknek a korábbi vámszintje.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre