Elemzők 5,1 százalékos csökkenésre számítottak.
A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) rendszerint szezonális hatásoktól megtisztított adatokat közöl, ezúttal viszont szezonális kiigazítás nélküli becslést adott a GDP alakulására, és nem közölte, hogy mikor részletezi a statisztikát és mikor adja ki a negyedéves szintű - az előző három hónaphoz képest végbement változásokat tükröző - adatsort.
A hivatal korábbi adatai szerint az első negyedévben 5,5 százalékkal csökkent a GDP a tavaly január-márciusi időszakhoz képest. Az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorult, adósságválsággal küszködő euróövezeti tagország gazdasági teljesítménye harmadik éve csökken.
A munkanélküliség közben emelkedik, a legutóbbi, májusi adatok szerint a 10 millió lakosú országban minden korábbinál magasabbra, 800 ezerre nőtt a regisztrált állástalanok száma, a munkanélküliségi ráta pedig 16,6 százalékra szökött fel az áprilisi 15,8 százalékról.
Az EU és az IMF tavaly tavasszal 110 milliárd eurós hitelkeretet nyitott meg a GDP csaknem 160 százalékát kitevő államadóssággal küszködő Görögország számára, az idén nyáron pedig újabb 109 milliárd eurós támogatási program elindításáról döntött.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Leállt a M3-as metró
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület