Augusztusban 15,3 százalék volt a román éves inflációs ráta - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Magyarországon picit magasabb volt az augusztusi mutató, 15,6 százalékra jött ki. További különbség, hogy a magyar infláció a júliusi 13,7 százalékról gyorsult közel az előbbi szintre, miközben Romániában 15 százalékos volt a júliusi mutató. A friss romániai adatsorból kiderül, hogy augusztusban az élelmiszerek 18,2 százalékkal kerültek többe, mint egy éve, ez viszont jóval elmarad a 30 százalék felett magyar adattól.
Milyen árindexre számít Románia?
Romániában a nem élelmiszerek árai csaknem 16 százalékkal emelkedtek, míg a szolgáltatások 8,2 százalékkal drágultak.
Decemberhez képest a fogyasztói árak 11,6 százalékkal voltak magasabbak volt, júliushoz mérten 0,56 százalékkal nőttek. A kenyér és a sütőipari termékek ára mintegy 25 százalékkal emelkedett, a zöldségek 27 százalékkal, ezek közül a burgonya 50 százalékkal drágult. Az étolaj 50 százalékkal került többe, a hús 14 százalékkal, a tejtermékek csaknem 21 százalékkal, a vaj mintegy 30 százalékkal került többe a tavaly augusztusi áránál.
Az üzemanyag több mint 31 százalékkal, a gáz csaknem 71 százalékkal drágult, míg a villamosenergia 16 százalékkal került többe. A gáz és a villamosenergia árát tekintve a statisztikai hivatal figyelembe veszi a lakossági fogyasztók számára bevezetett ársapkát.
A Román Nemzeti Bank augusztus eleji közlése szerint 2022 végén 13,9 százalékos fogyasztói árindexre számítanak, míg a jövő év végére 7,5 százalékos inflációt prognosztizáltak. A központi bank szintén augusztus elején 75 bázisponttal, 5,5 százalékra emelte az alapkamatot.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)