Az előzetes eredmények alapján a szavazók 63,75 százaléka adta voksát az orosz kormányfőre, emiatt Csurov kijelentette: nem lesz második forduló. A szavazatok 93,7 százalékát dolgozták fel, aminek alapján Putyin ellenfelei közül Gennagyig Zjuganov, a kommunista párt elnöke kapta a második legtöbb voksot, az egyéni jelöltként induló Mihail Prohorov pedig a harmadik helyet szerezte meg.
A leköszönő orosz államfő, Dmitrij Medvegyev eközben utasítást adott a legfőbb ügyésznek, hogy vizsgálja meg: törvényes és megalapozott volt-e az ítélet Mihail Hodorkovszkij és további 31 személy ellen. A Kreml sajtóosztályának tájékoztatás szerint Medvegyev egy sor olyan utasítást írt alá, amelyek között szerepel egyebek között a Jukosz börtönben lévő vezetője, Mihail Hodorkovszkij ügyének felülvizsgálata is. Oroszország egykor leggazdagabb emberét 13 és fél évre ítélte a bíróság 2010-ben, de ebbe beleszámít a nyolc év vizsgálati fogság.

Az orosz államfő február 20-án találkozott a parlamenten kívüli pártok képviselőivel, akik arra kérték az elnököt, tekintsék át az általuk " politikai foglyoknak" tekintett személyek ügyét. Az elnöki utasítás 32 személyt érint, és Jurij Csajka legfőbb ügyészt jelöli ki a végrehajtás felelősének. A felülvizsgálatot április elsejéig kell elvégezni.
Az ellenzékiek február 20-án Szergej Mohnatkin ügyében is közbenjártak Medvegyev elnöknél. A férfit azért ítélte két és fél évi börtönre a bíróság, mert 2009. december 31-én a moszkvai Triumfalnaja téri tiltakozó megmozduláson ellenállást tanúsított a rendőrökkel szemben.
Hodorkovszkij ügyvédje óvatosan fogalmazott a hír hallatán, mondván, hogy meg kell várni, mennyire komolyak a hatalom szándékai. Karina Moszkalenko szerint védencét törvénytelenül ítélték el, és már régen ki kellett volna engedni a börtönből.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral