A magyar miniszterelnök szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy várja a jogállamisági eljárás elindítását jelző hivatalos értesítést Brüsszelből, de "akármi van a levélben, az biztos, hogy Magyarország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnába. És az orosz olajra és gázra kivetett szankciókat sem támogatjuk. Ahogy az is biztos, hogy gender-ügyben sem engedünk".
Hozzátette még - arra a kérdésre válaszolva, hogy ha nem ezek az aggályok szerepelnek az Európai Bizottság levelében, hanem például a magyarországi korrupció -, ő "nem tud róla, hogy lenne vita ezekben a kérdésekben, hiszen mindben megállapodtunk már az EU-val".
Ezt most cáfolta az Európai Bizottság szóvivője. Eric Mamer csütörtöki sajtótájékoztatóján a Népszava kérdésére azt mondta: a Magyarországgal szemben induló jogállamisági eljárás arra szolgál, hogy megvédje az EU pénzügyi érdekeit a jogállamisági normák megsértőivel szemben, és semmi köze nincs az említett ügyekhez. (Johannes Hahn költségvetési biztos szerdán azt mondta, hogy a magyar kormánynak szóló levélben elsősorban a közbeszerzési rendszer anomáliáit fogják szóvá tenni.)
Verlee Nuyts gazdasági ügyekben illetékes szóvivő a lap kérdésére cáfolta Orbán Viktor másik kijelentését is, miszerint a magyar helyreállítási tervről folyó tárgyalások során sikerült rendezni a korrupcióval kapcsolatos kérdéseket a kormány és az Európai Bizottság között.
"A jogállamisági eljárás és a helyreállítási tervről folyó tárgyalás két külön folyamat. A magyar helyreállítási tervről folyó megbeszéléseken sikerült haladást elérni az elmúlt hónapokban, ugyanakkor egy sor kérdés még nyitva van. Ezek közé tartoznak korrupcióellenes és oktatással kapcsolatos intézkedések. A Bizottság a tárgyalásokon a tagállamok számára korábban megfogalmazott országspecifikus ajánlásokat veszi alapul, és Magyarország esetében ezek tartalmazzák egy antikorrupciós keret létrehozását. Folytatjuk a megbeszéléseket Magyarországgal, és nagyon komolyan vesszük a helyreállításról szóló rendelet és tágabb értelemben a jogállam védelmében játszott szerepünket" – hangsúlyozta a bizottsági szóvivő.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrületes felajánlást tett Djokovic
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott