A negyedik - a hivatalos meghatározás szerint a második emlékeztető - oltási dózis alkalmazását a brit kormány mellett működő független oltásügyi vegyesbizottság (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) javasolta a múlt hónapban, és a kormány elfogadta az ajánlást.
A JCVI állásfoglalásának megfelelően a negyedik vakcinaadagokat az 75 év feletti korosztálynak, az idősotthonok lakóinak és az egészségi okokból kockázati csoportokba tartozó - főleg immunbetegségekkel küszködő -, 12 évnél idősebbeknek ajánlják fel.
Kapcsolódó
A JCVI ajánlását az Egyesült Királyság mind a négy országa - Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország - elfogadta, így a negyedik oltási adagok beadása hamarosan országossá válik.
A negyedik dózist a célcsoportokon belül azok kaphatják, akiknek a harmadik - első emlékeztető - oltási adagot legalább hat hónappal korábban beadták.
Sajid Javid egészségügyi miniszter azzal indokolta az oltásügyi bizottság ajánlásának elfogadását, hogy az oltások által a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel szembeni immunitás idővel gyengülni kezd, és a kormány ebből a meggondolásból döntött úgy, hogy elkezdi a negyedik, újabb emlékeztető dózisok beadását a veszélyeztetettebb lakossági csoportoknak.
Wei Shen Lim professzor, a JCVI Covid-19-albizottságának elnöke a februárban kiadott ajánlás közzétételéhez fűzött nyilatkozatában kiemelte: a harmadik oltási dózisok tömeges alkalmazását célzó, tavaly kezdődött kampány kiemelkedő védelmet biztosít a lakosságnak a Covid-19 betegség súlyos változatainak kialakulásával szemben, és e magas szintű védelem fenntartása a cél a negyedik dózisok beadásának tavaszi kampányában.
Wei Shen Lim egyenes utalást tett arra, hogy ősszel, a téli időszak előtt, döntés várható egy esetleges újabb oltási kampányról, vagy a negyedik dózis alkalmazásának kiterjesztéséről szélesebb lakossági csoportokra.
Jelenleg hozzávetőleg 7 millióan jogosultak országszerte a negyedik oltási adag beadatására, és a kampány hétfőn kezdődött első hetében 600 ezer embernek küldenek értesítést arról, hogy jelentkezhet a negyedik dózisért.
A brit egészségügyi minisztérium hétfőn ismertetett legfrissebb adatai szerint a koronavírus elleni oltás első, második és harmadik adagjából eddig összesen 140,7 milliót adtak be országszerte, és az Egyesült Királyság teljes felnőtt népességének 67,2 százaléka, vagyis több mint a kétharmada mindhárom vakcinadózist megkapta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben