Tavaly fokozatosan csökkent a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének üteme, és a második fél évben technikai recesszióba került Olaszország gazdasága, egyedüliként az Európai Unió tagállamai között, illetve a világ hét legfejlettebb országának csoportjában (G7).
A kormány kedd délután ült össze, hogy jóváhagyja a növekedési és hiánycélokat tartalmazó gazdasági és pénzügyi dokumentumot, amely a jövő évi költségvetés tervezetének alapjául szolgál.
Kapcsolódó
A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy az olasz vezetés a decemberben jelzett 1 százalékról 0,1 százalékra csökkenti a gazdasági növekedés várható mértékét, a költségvetési hiány várható mértékét pedig 2,5 százalékra emeli.
Az olasz kormány és az Európai Bizottság decemberben még abban állapodott meg, hogy idén legfeljebb 2,04 százalékra rúghat a GDP-arányos deficit. Ha Róma nem tartja be a hiánycélt, megsértheti az uniós költségvetési szabályokat, újraélesztve ezáltal egy régi feszültségforrást.
A Nemzetközi Valutaalap kedden kiadott tavaszi világgazdasági előrejelzésében 0,5 százalékponttal, 0,1 százalékpontra vágta vissza az olasz GDP-növekedés idén várható ütemét, a költségvetési hiányt pedig 2,7 százalékra várja.
A sanyarú kilátások dacára a kormánykoalíciós pártok arra próbálják rávenni Giovanni Tria gazdasági minisztert, aki pártoktól független, viszonylag konzervatív fiskális nézeteket valló szakember, hogy csökkentse az adókat. A La Repubblica című napilapnak adott nyilatkozatában Tria arra figyelmeztetett, hogy bármilyen adóváltoztatást úgy lehet végrehajtani, hogy nem sértik meg a kormány által kijelölt költségvetési célszámokat.
Az olasz gazdaság vergődését több elemző is komoly világgazdasági recessziós kockázatnak tartja.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek