Annalena Baerbock német külügyminiszter világossá tette - írja a Bloomberg, hogy az Oroszország elleni szankciókat csak azután oldják fel, hogy az orosz csapatokat teljes egészében kivonják Ukrajna területéről, beleértve ebbe a donbászi térségét és a Krím-félszigetet is. Fontos, hogy minden bevezetett szankciót, ha az szükséges, mi évekig kibírjunk – mondta a politikus, hozzátéve, hogy a témáról tárgyalni is csak akkor fognak, ha az orosz csapatok távoztak az említett területekről.
Baebock szerint Németország nem növelte a lehetséges atomháború kockázatát azzal, hogy bejelentette: 50 darab Gepard tankot szállít le az ukrán honvédők számára. - Most ez a legkevesebb, amit tehetünk – közölte, hozzátéve, hogy a német kormány kész további lépéseket is tenni, és erre is készül a szövetségeseivel.
Mindezt annak érdekében teszik, hogy "Oroszország soha többé nem folytathat agressziós háborút a nemzetközi jog megsértésével" – magyarázta a politikus.
A Bloomberg felidézi: Olaf Scholz német kancellár az elmúlt héten még arra figyelmeztetett, hogy ha nehézfegyvereket küldenek Ukrajnába, az növeli a nukleáris háború kockázatát Oroszországgal. Ám pár nappal később mégis jóváhagyta a Gepard harckocsik szállítását.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt a M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület