A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) februári előzetes értéke jobb lett a vártnál, 47,8 pontra, 13 havi csúcsra emelkedett a januári 45,3 pontról, holott a piac újabb csökkenést, 44,8 pontot várt februárra - írta az MTI.
A szolgáltatóipari BMI februárra a vártnál is nagyobb mértékben csökkent, 53,3 pont lett a januári 54,2 pont után. A piac viszont 53,8 pontra számított februárra.
Kapcsolódó
A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok együtteséből képzett kompozit BMI februárra 51,1 pontra csökkent az öt havi csúcsnak számító januári 51,2 pontról. Jobb lett ezáltal az 50,8 pontos piaci várakozásnál, de ezzel együtt is két hónapja a legalacsonyabbnak bizonyult.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.
A feldolgozóipari teljesítmény tehát februárban továbbra is zsugorodott, de 13 hónapja a legkisebb mértékben, míg a szolgáltatóipar teljesítményének a növekedési üteme valamelyest mérséklődött, csakúgy, mint a kompozit mutató alapján a gazdaság egészének a növekedési üteme is.
A felmérés eredményét összefoglalva Phil Smith, az IHS Markit közgazdásza rámutatott, hogy a német gazdaság ha szerény mértékben, de februárban is nőtt az export csökkenése és a kínai koronavírus-fertőzés beszállítói láncra gyakorolt hátrányos következményei ellenére is.
"Az előzetes adatokból az derül ki, hogy a feldolgozóipari beszállítói láncot egyelőre korlátozottan befolyásolták a vírusfertőzés miatti korlátozások, de egy feltehetőleg hosszadalmas folyamatnak még csak a korai szakaszában járunk...a belső fogyasztás változatlanul jó egészségnek örvend Németországban, a szolgáltatóipar teljesítménye is növekedett, némi lassulás csak a turisztikai forgalomban következett be".
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében