Olaf Scholz hangsúlyozta, Németország teljes mértékben az EU mellett elkötelezett európai ország. A német politika "közvetlenül felelősnek érzi magát az európai haladásért" - fogalmazott. Kijelentette, hogy fontos megőrizni az európai összefogást, egyebek mellett a koronavírus-járvány leküzdésére - írta az MTI.
Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a gáz fontos szerepet fog játszani az európai zöld átállásban, noha - mint mondta - egyes országok prioritásai eltérőek. Fontosnak nevezte, hogy Németország a vállalásait követve, a megújuló energiák kiterjedt használatával elérje a klímasemlegesség célját 2045-re. Scholz a hidrogén szerepére is emlékeztetett a zöld átállás folyamatában.
Kapcsolódó
Az ukrán határon észlelt orosz katonai csapatösszevonás jelentette nyomással összefüggésben egyértelműnek nevezte, hogy Ukrajna függetlenségének és területi egységének megsértése esetén Németország az EU közösen reagálna. "A feladat azonban az, hogy megakadályozzuk az eszkalációt" - tette hozzá a német kancellár.
Ursula von der Leyen kijelentette: mivel Németország mindig fontos szerepet játszott az Európai Unió alakításában, az Európai Bizottság nyitott egy erős együttműködésre az új német kormánnyal. Az új kancellár szerdai megválasztására utalva hangsúlyozta: Olaf Scholz gyors brüsszeli látogatása rávilágít arra, hogy "mennyit számít az Európai Unió Németországnak".
"Németország nagyon fontos volt, és mindig is nagyon fontos marad közösségünk fejlődése szempontjából. Ezért nagyon biztató jelzés mindannyiunk számára az ön korai látogatása az Európai Bizottságnál" - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva a brüsszeli testület elnöke beszélt arról is, hogy szükség esetén az Európai Unió kész a Moszkvával szemben hozott megszorító intézkedések fokozására. Az EU-nak azonban nemcsak szigorítania kell az Oroszországgal szemben érvényben lévő szankciókat, hanem új pénzügyi és gazdasági intézkedéseket is be kell vezetnie - mondta.
Hangsúlyozta azonban: az EU szeretné, ha Moszkva enyhítené az ukrán határon tapasztalt katonai nyomást, valamint azt, hogy Oroszország minden agresszióval felhagyjon. Az EU jó kapcsolatokat akar Oroszországgal, de ez Moszkva viselkedésétől függ - mondta. Oroszország fenyegető álláspontot képvisel szomszédaival szemben, és ez aláássa Európa biztonságát - tette hozzá von der Leyen.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához