A nagy érdeklődésre való tekintettel kevesebb mint egy hónap alatt kétszer egészítették ki az autópark megújítását célzó roncsautóprogram magánszemélyeknek elkülönített keretét Romániában - írta a Maszol. Szokatlanul nagy az érdeklődés az elektromos és hibrid autók vásárlását támogató Rabla Plus program iránt. Tavaly egész évben alig haladta meg a kétezret az érdeklődők száma, ami idén megkétszereződött – mondta Tóga István, a Környezetvédelmi Alap elnöke.
Az eredetileg 200 millió lejes keret két hónap alatt kimerült, ezért kiegészítették előbb 20 millió lejjel, majd kevesebb mint egy hónappal később 40 millióval. A Környezetvédelmi Alap 45 ezer lejjel (3,3 millió forint) támogatja a teljesen elektromos és 20 ezer lejjel a hálózatról tölthető hibridek vásárlását. Utóbbiak esetében feltétel, hogy az autó szén-dioxid-kibocsátása ne haladja meg az 50 grammot kilométerenként.
Arra a kérdésre, hogy általában milyen árú személyautókra költik az állami támogatást, Tóga István elmondta: modelleket nem nevezhet meg, de annyit elárulhat, hogy „30-50 ezer eurós tételekben vásárolnak”. A Környezetvédelmi Alap támogatása nem haladhatja meg a jármű vételárának felét. Így az a visszás helyzet állhat elő, hogy aki olcsóbb autót vásárol, kisebb támogatásban részesül, mint az, aki az állami segély mellé elő tud teremteni 60-70 ezer eurót.
Arra a kérdésre, hogy nem tartja problematikusnak, hogy a román állam egy százezer eurós luxusautó vételárából is kifizet tízezer eurót, a Környezetvédelmi Alap elnöke elmondta: jövőre átgondolják az egész programot, „de jelen pillanatban az a feladatunk, hogy minél inkább ösztönözzük a környezetkímélő autók vásárlását”.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani