A lengyel vásárlók figyelmét lekötötte a vaj hirtelen drágulása, pedig ez az élelmiszerek áremelkedésének csak kis része. Vannak olyan termékek, amelyek ugyan kevésbé drágultak, de jobban megterhelik a vásárlók pénztárcáit - derül ki a gazeta.pl összefoglalójából.
A varsói statisztikai hivatal adatai szerint augusztusban az üdítőket nem számítva éves szinten átlagosan 4,6 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára. A joghurtok például 7,8 százalékkal kerülnek többe a tavalyinál, a tojás 6,7 százalékkal, a gyümölcsök 5,3 százalékkal drágábbak, a tőkehús ára 4,8 százalékkal magasabb, a vajé pedig 42,9 százalékkal.
Kapcsolódó
Szakértők szerint a vaj ára teljesen elszakadt a többi tejtermékétől, néhányan úgy vélik: spekuláció áll a drágulás hátterében - és itt nem csupán a lengyel üzletekről van szó, ez a nemzetközi piacra is érvényes. Az elemzők azt jósolják, hogy a vaj árváltozása megáll, viszont ősszel a gyümölcs fog tovább drágulni - például az alma, amelyeknél a tavaszi fagyok tönkretették a termést.
Van viszont egy áru, amelynek ára fájóan nőtt az utóbbi hónapokban: ez a sertéshús, amely már 7,7 százalékkal kerül többe a tavalyinál. A Money.pl portál szerint ez sokkal erősebben érinti a vevők pénztárcáit, ugyanis a háztartások költségvetésének 6,2 százaléka megy el erre, míg a vajra csak 0,5 százaléka. A sertéshús ára részben azért nőtt, mert Kínában, ahonnan sokat importálnak, erősödött a belső kereslet. Eközben Németországban zsugorodott a sertésállomány.
(A nyitókép forrása: Shutterstock.com.)
Legolvasottabb

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Már az elektromos korszakon túlra kacsingat a BMW: ez lesz a jövő autója?

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet

Zivatar kavarhat be a strandolásba, leszakad az ég az ország egy részén

Újabb hétvégi rémálom a Balatonnál: szinte minden megtörtént, ami rosszul sülhet el

Halálosan mérgező halak riogatják a turistákat az Adrián

Elesett az M7-es

Megvan a fekete doboz, kiderül az utolsó 30 másodperc titka
