Az államháztartási törvénymódosítással a három hete kormányzó Jog és Igazságosság azon a szabályon változtat, amelyet az előző kormány vezetett be 2014-ben. Az állami kiadások keretét megszabó előírást Jacek Rostowski, a Polgári Platform pénzügyminisztere kezdeményezte, egyes szakértők szerint az intézkedés jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Bizottság idén májusban megszüntette a Lengyelországgal szembeni túlzottdeficit-eljárást.
A korábbi szabály az állami kiadások egy részére, ezen belül a központi költségvetés összes kiadására vonatkozott. A költségvetési fegyelmet azzal biztosította, hogy a kiadásokat a hazai össztermék (GDP) nyolcéves dinamikájához, valamint a fogyasztói árindexhez (CPI) kötötte.
A csütörtöki törvénymódosítás nem változtat a GDP-vel kapcsolatos feltételeken, a CPI-mutatót azonban a jegybank inflációs céljával - jelenleg 2,5 százalék - helyettesíti. A törvényhozók szerint az új jogszabály a lengyel költségvetés nagyobb stabilitását fogja eredményezni.
Az új jogszabály szerint a kiadási kereten a költségvetési év folyamán akkor lehet lazítani, ha "jelentős egyszeri és átmeneti lépések valósulnak meg". Leszek Skiba lengyel pénzügyi miniszterhelyettes szerdán elmondta: a módosítás lehetővé teszi, hogy 5,7 milliárd zlotyval (mintegy 1,3 milliárd euróval) megemeljék a jövő évi kiadási plafont.
Egyes szakértői értelmezések szerint az új szabály alkalmazása azt eredményezheti, hogy a lengyel költségvetési hiány a GDP 3 százaléka fölé emelkedik, ami miatt az Európai Unió ismét túlzottdeficit-eljárást kezdhet Lengyelországgal szemben. Skiba szerdai nyilatkozata szerint a parlamenti beterjesztés előtt álló jövő évi költségvetési tervezet 3 százalék alatti hiányt tartalmaz.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól