A csomag keretében a kormány visszatéríti az építési beruházások áfáját is. 2017-ben további 600 ezer munkahelyet hoznak létre, 500 ezret a magán, 100 ezret pedig az állami szférában. A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a vezetés a jövő évre jelentős pénzmegtakarítást tervez és minden szükségtelen kiadást kerül majd.
A török líra október közepén kezdett történelmi mélyrepülésbe és napról napra megdöntötte a negatív árfolyamrekordokat a külföldi devizákkal szemben. Az eddigi legalacsonyabb értéket december 5-én érte el, amikor egy dollárért 3,55, egy euróért pedig 3,80 lírát kellett adni, annak ellenére, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő december 2-án arra szólította fel a török cégeket és az állampolgárokat, hogy a birtokukban lévő devizát váltsák be lírára az árfolyamcsökkenés megakadályozása érdekében. A kérés teljesítésébe időközben az állami szervek is bekapcsolódtak.
Yildirim csütörtöki nyilatkozata előtt volt a török líra az utóbbi három hétben a legerősebb. Napközben előfordult, hogy egy dollár 3,34, egy euró pedig 3,61 lírába került. A fizetőeszköz értéke a miniszterelnök beszéde közben erősen ingadozni kezdett.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra