"Az én szempontomból azonban a legfontosabb az - s ez az, amivel állandóan küszködünk -, hogy jóval nagyobb legyen a befolyásunk (a tagállamoké) arra, illetve, hogy mi döntsük el, mire fordítjuk az Európától kapott pénzeket" - mondta Babis Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével folytatott megbeszélését követően kettejük közösen tartott sajtóértekezletén.
Kijelentése abból a szempontból pikáns, hogy Babist a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítja, és már javasolta a vádemelést is.
Tusk ezt a témát konkrétan nem érintette nyilatkozatában. Emlékeztetett azonban az Európa jövőjét érintő cseh víziókra, beleérte Václav Havel korábbi cseh államfő elképzeléseit.
"Václav Havel azt mondta: Európát a szabadság és a felelősség jelentik, ezek egyazon érem két oldalát teszik ki. Pontosan (Havel) eltalálta, mit jelent európainak lenni" - mondta Tusk újságíróknak. Megjegyezte: ezt a témát az Európai Tanács csütörtökön Nagyszebenben tartandó rendkívüli ülésén kívánja bővebben kifejteni.
A nagyszebeni találkozó központi témáját az EU jövőbeni kiemelt feladatai fogják képezni.
Andrej Babis a következő ötéves időszak cseh szempontból kiemelt feladati közé sorolta még a schengeni térség megvédését, és azt, hogy az európai uniós energetikai stratégiának jobban figyelembe kellene vennie a nemzeti sajátosságokat is.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők