Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy az évente 7,2 millió embert megölő klasszikus cigaretta alternatíváját meg kell találni.
Az e-cigaretta nem váltotta be maradéktalanul a reményeket, ezért most az IQOS elnevezésű szerkezeté a jövő. Ennek lényege, hogy nem egy aromás folyadékot, hanem igazi dohányt melegít fel, de a hagyományos cigaretta 600 fokával szemben csak 350 fokra. Nem idézi elő az égést, amely nagyon ártalmas. Füstje és hamuja sincs, csak gőze, ami gyorsan eloszlik.
Az IQOS népszerűsége felfelé ível, már az idén augusztusban 3 millió fogyasztója volt - olvasható a portálon.
Hogy a cigaretta ellen milyen módszerekkel kell küzdeni, abban megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint adóztatni kell, mások inkább jutalmaznák a nemdohányzókat, ahogyan azt egy japán cég is teszi.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle