A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken azt közölte, hogy tavaly februárhoz viszonyítva 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a januári 1 százalékos éves szintű növekedést követően. Az előző hónappal összevetve 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban. Januárban a havi szintű emelkedés 0,8 százalék volt.
Februárban éves összevetésben az árucikkek 1 százalékkal drágultak, a szolgáltatások ára pedig 1,4 százalékkal nőtt. A háztartási energia és az üzemanyagok ára emelkedésre váltott, a decemberi 6 százalékos és a januári 2,3 százalékos csökkenés után februárban már 0,3 százalékos növekedést mértek. Az élelmiszerárak 1,4 százalékkal emelkedtek februárban a januári 2,2 százalékos növekedés után.
Az energiaárak nélküli fogyasztói áremelkedés 1,4 százalék volt februárban éves összevetésben. Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,6 százalék volt tavaly februárhoz képest, miután januárban is 1,6 százalékot tett ki az éves összevetésű ütem.
Havi összevetésben 0,6 százalékkal nőtt a mutató a januári nagyobb, 1,4 százalékos emelkedés után.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának az inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájára. Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le