A Reuters arról ír, hogy miközben Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a törvénnyel felháborította az Európai Unió más vezetőit, Mark Rutte holland miniszterelnök pedig azt mondta Orbánnak, hogy tiszteletben kellene tartania az LMBT-jogokat, vagy ha azt nem akarja, ki kellene lépnie az Európai Unióból. Addig Lengyelországban - amely az Európai Tanács múlt heti ülésén is védte budapesti szövetségesét - teljesen más a vélekedés a szabályozásról, amelyet azért bírálnak, mert amellett, hogy összemossa a pedofiliát és a homoszexualitást, rontja a gyermekek helyzetét is, hogy információt szerezzenek a kérdésről. Legutóbb az Eurochild nemzetközi szervezet szólalt fel a hazai törvény ellen.
Przemyslaw Czarnek lengyel oktatási miniszter a Sieci című konzervatív hetilapnak adott, hétfőn megjelent interjújában kifejezetten dicsérte a szabályozást. "Ez a törvény kimondja, hogy a szexualitás kérdéseit érintő iskolai órák nem népszerűsíthetik a nemváltoztatást vagy a homoszexualitást" - idézték a nyilatkozatát.
Ezeket a rendeleteket lengyel földön teljes egészében le kellene másolnunk!
- mondta Czarnek, akinek az LMBT-jogokkal és a lengyel-zsidó történelemmel kapcsolatos nézetei miatt már a 2020-as kinevezését is támadták. A múlt héten éles kritikát kapott az ellenzéktől a varsói LMBT-egyenlőségi felvonulással kapcsolatos megjegyzései miatt, amikor megkérdőjelezte, hogy a résztvevők viselkedése normális volt-e.
"Ezek az emberek kijönnek az utcára, vulgáris módon sértik a katolikusokat... obszcén módon viselkednek, és ez rendben van?" - tette fel a kérdést.
Lengyelország nacionalista kormánya olyan törvényjavaslatot is benyújtott, amely megakadályozná, hogy az azonos nemű párokban élők akár egyedülálló szülőként is örökbe fogadjanak gyermekeket. Magyarországon ilyen szabályozást tavaly, a veszélyhelyzeti rendkívüli jogrend alatt fogadtak el, Novák Katalin családügyi miniszterhez rendelve az örökbeadásról szóló döntés jogát.
"A különböző szexuális irányultságú emberek jogainak tiszteletben tartása mellett ... mindig emlékezni kell a legfontosabb értékre, amely minden társadalomban a gyermek mindenek felett álló érdeke kell, hogy legyen" - közölte a lengyel igazságügyi minisztérium hétfőn a Reutersnek.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem