A Sieci lengyel konzervatív hetilapban hétfőn megjelenő interjúnak vasárnap a wpolityce.pl hírportálon közzétett részletében Morawiecki beismerte: az ukrajnai háborúhoz való viszony valóban megosztó volt - írta az MTI.
Idővel "az összes többi ügy, amelyben szolidaritással, megértéssel és kölcsönös támogatással voltunk egymás iránt, újból erőteljesen össze fog kötni minket". "Mindnyájan tudjuk, hogy a V4-en belüli együttműködés jelentősen megerősíti országainkat" - fogalmazott a lengyel kormányfő, aki szerint a V4 ezért megmaradt akkor is, ha a tagországoknak "különféle, egymástól néha nagyon eltérő kormányaik voltak".
Arra a kérdésre válaszolva, "visszatérhetnek-e a visegrádi találkozók", Morawiecki bejelentette: olyan megoldás kidolgozására szeretne kísérletet tenni, amely keretében, "világosan megnevezve az eltéréseket, tiszteletben tartva az ukrán barátaink érzékenységét, visszatérhetnénk a V4-en belüli együttműködéshez, valamint a Magyarországgal közös cselekvéshez is azokon a területeken, amelyeken értékek és érdekek kötnek össze minket".
A politikus bízik egy ilyen "kölcsönös megértési platform" kidolgozásában. Úgy látta: a lengyelek is "ma jobban készek arra, mint amire márciusban vagy áprilisban voltak".
A V4 kormányfői utoljára az országcsoport magyar elnöksége során, március 8-án találkoztak Londonban, az Egyesült Királysággal bővített formátumban. Hivatalosan meg nem erősített lengyelországi értesülések szerint a testület soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia október végére tervezi a visegrádi miniszterelnökök csúcstalálkozóját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót