Oroszország bővítette olajkitermelését szeptemberben, miközben hamarosan életbe lép az EU olajembargója és a világ leggazdagabb országai az orosz olajra vonatkozó árkorlátozás bevezetéséről tárgyalnak - írja a Moscow Times. A hírportál a kitermelésről szóló információját az orosz Kommerszant gazdasági laptól vette át, amely meg nem nevezett forrásokra hivatkozik.
Az ősz első hónapjában a napi átlagos kitermelés egy százalékkal haladta meg az augusztusit. Ez naponta 1,47 millió tonna, azaz 10,8 millió hordó felszínre hozatalát jelenti. Ami a feldolgozást illeti, naponta 760 ezer tonna nyersolaj ment át a finomítók csőkígyóin annak ellenére, hogy véget ért kereslet nyári szezonnal járó megugrása.
Az év háromnegyedében, január és szeptember között az orosz olajkitermés három százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakának mennyiségét. Ez összesen 400 millió tonna kőolaj kibányászását jelenti. Összességében úgy tűnik, hogy az olajipar kilábalóban van az áprilisi visszaesést és az augusztusi megtorpanást követően, amelyekért a nyugati szankciók okolhatók.
Elhanyagolható csökkenés
A Kommerszantnak nyilatkozó szakértők úgy vélik, hogy az orosz olajkitermelés 2022-ben mindössze egy százalékkal lesz kisebb, mint 2021-ben volt. A 2023 februárjában életbe lépő EU-s olajembargó várhatóan visszaveti a kivitelt Európába.
Egyelőre azonban az a helyzet, hogy a gazdasági lap információi szerint a szeptemberi export azonos szinten maradt az augusztusival. Ez napi 672 ezer tonna kivitelét jelent tengeri és csővezetékes szállítással. Eközben növekszik a vasúti export, főként Kínába. A baltikumi kikötőkben immáron nem éri meg hajókba rakni az orosz olajat.Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)