Az egy hónapja megjelent, 3,4 százalék helyett 3,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke, az első negyedévi 3,8 százalék után - jelentette be az amerikai kereskedelmi minisztérium. A piac 3,4-3,5 százalékra számított.
A negatív korrekció alapvető oka, hogy a fogyasztók a korábban becsültnél kevésbé kezdtek költekezni, de lefelé módosították - 3,3 százalékról 3,2-re - az inflációs indexet is. Korrigálták a beruházások növekedésére vonatkozó adatot is, de a 8,4 százalék még mindig igen jónak számít. A jelentés érdekessége, hogy képet ad a negyedév vállalati nyereségeiről is. A cégek adózás utáni nyeresége az első negyedévi 0,1 százalékos süllyedés után éves szinten 6,9 százalékkal gyarapodott.
Szakértők arra számítanak, hogy a második félévben gyorsul az USA gazdaságának növekedése, bár néhányan a Katrina hurrikán hatásaira hivatkozva visszavették harmadik negyedévi prognózisukat.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.