A rendőrségi fellépés Törökország 81 tartományából 29-re terjed ki. A razzia a délkeleti, főként kurdok lakta térségben zajlik, ahol Diyarbakir, Mardin és Van városainak megválasztott polgármestereit a belügyi tárca terrorszervezeti tagság, valamint a terrorizmus támogatása miatt a reggeli órákban eltávolította hivatalából.
Az őrizetbe vételek folytatódnak.
Kapcsolódó
A BirGün című ellenzéki napilap internetes oldalán azt írta, hogy 350 őrizetbe vett önkormányzati alkalmazott.
A PKK 1984-ben hirdetett fegyveres felkelést az ankarai központi hatalom ellen a délkeleti országrész függetlenné válását követelve, miután ott él az összlakosság közel 20 százalékát kitevő, 15 milliós lélekszámú kurd népesség többsége. A harcok mintegy két és fél év fegyvernyugvást követően, 2015 júniusában újultak ki a török biztonsági erők és a PKK között. 2016 nyarára a kurd milicisták a városokból a régió hegyvidéki területeire szorultak vissza.
Mára a fegyveres összecsapások, ha sokkal kevésbé intenzívek is, rendszeresek. A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette. A konfliktusban 35 év alatt közel 50 ezer ember vesztette életét - írta az MTI.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához