A jogvédő szervezet adatai szerint Mexikóban 1320-an haltak meg bizonyítottan koronavírus miatt az egészségügyben dolgozók közül. A halállista második helyén az Egyesült Államok áll, ahol 1077 egészségügyi dolgozó vesztette életét. Harmadik az Egyesült Királyság 649, a negyedik pedig Brazília 634 áldozattal - idézte az MTI hírét az Index.
Mexikóban csaknem százezer ápoló és orvos, továbbá egyéb kórházi dolgozó bizonyítottan fertőzött lett a ragály kezdete óta. 42 százalékuk nővér, 27 százalékuk orvos és 31 százalékuk kórházi karbantartó, takarító vagy műszaki alkalmazott. A százezres szám az összes mexikói fertőzött 17 százaléka, azaz minden hatodik fertőzött az egészségügyből került ki.
Kapcsolódó
A betegellátásban dolgozók közül sokan panaszkodnak arra, hogy nem kapnak megfelelő védőfelszerelést, jóllehet a kormány március óta azt hajtogatja, hogy minden kórházi dolgozó megfelelően ellátott.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Leállt a M3-as metró
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület