A kijárási tilalom az ország 31 tartományából 23-at érint - idézi az MTI Alireza Rajszi egészségügyi szóvivőt.
Bezártak az üzletek, az iskolák, a színházak és a sportlétesítmények, és betiltották az összejöveteleket a muszlimok böjti hónapja, a ramadán alatt, amely szerdán veszi kezdetét.
Iránban meghaladta a kétmilliót a fertőzöttek száma, és a múlt héten naponta átlagosan több mint 20 ezer új fertőzöttet regisztráltak. Az iszlám köztársaságban 64 ezernél több ember vesztette már életét a Covid-19 betegségben.
Haszan Róháni iráni elnök a televízióban bejelentette, hogy elkezdődött a járvány negyedik hulláma. Az államfő a koronavírus brit variánsát tette felelőssé az új fertőzések többségéért. A mutáns a szomszédos Irakból terjedt át Iránba az év elején.
A fertőzés terjedését felgyorsította, hogy sokan vakációzni és rokonlátogatásra indultak a március 20-án kezdődött újévi ünnepek alkalmával.
Rajszi elmondta, hogy 257 településen, köztük a fővárosban, Teheránban vörös riasztás lépett életbe a járvány miatt.
Irán a koronavírus-járvány közel-keleti gócpontja. Az ország februárban lezárt több határátkelőt Irak felé, hogy megfékezze a brit variáns terjedését, de az erőfeszítés nem járt sikerrel.
Az iszlám köztársaságban lassan halad az oltási kampány. Teherán kétmillió Szputnyik V vakcinát rendelt Oroszországtól, de eddig még csak 400 ezret kapott meg, míg az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinából 4,2 milliót rendelt. Az iszlám köztársaság a kínai Sinopharm vakcinájából 250 ezer adagot kapott, illetve az indiai COVAXIN-tól rendelt 500 ezer adag oltóanyag egy részét is leszállították már. Iránban legalább négy hazai vakcinát fejlesztenek, az egyiket Kubával együttműködésben. A várakozások szerint néhány hónap múlva azokkal is meg lehet kezdeni a 83 milliós lakosság oltását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Döntött a kormány: kitiltják a kirakatokból az alkoholt

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

A reptérre tart? Ezt a lehetőséget is érdemes megfontolni

Autósok, figyeljetek! Rekordra készülnek a biciklisek
