A kínai Sinopharm és a Sinovac vakcina elölt vírust tartalmaz, és egészen eddig a kínai állami propaganda igyekezett kétséget ébreszteni az olyan mRNS-alapú védőoltások ellen, mint a Pfizer-Biontech, vagy a Moderna. Az említett szombati konferencián ugyanakkor a járványügyi központ másik tisztviselője közölte, hogy a Kínában fejlesztett mRNS-sel dolgozó vakcinák is a klinikai tesztelés szakaszába léptek - idézi a 24.hu az eredeti AP tudósítását.
A Sinovac vakcinája 50 százalék körül van, szemben a Pfizer 97 százalékos hatékonyságával. A hivatalos tájékoztatás szerint április másodikáig Kínában 65 millióan kapták meg legalább az első vakcinát, ebből 34 millióan pedig már a másodikat is.
Gao Fu megemlítette, hogy a kínai oltóanyagok hatásossága többféle megoldással is javítható. Példaként említette az adagolás, és a két oltás között eltelt idő újragondolását, az ismétlő oltások számának növelését. (Az Egyesült Arab Emírségekben pedig már régebb óta három adagot adnak be a Sinopharmból.) Szerbiában pedig már vizsgálják, hogy egyes esetekben - főként 60 év feletti férfiaknál - miért nem alakult egyáltalán védettség. Itt is egy harmadik ismétlőoltással próbáltak javítani az immunizáltságon. Maga a gyártó China National Pharmaceutical Group március 28-án közölte, hogy bizonyos esetekben nem indul be a védettséget jelentő antitest-termelés, ezért folyamatosan ellenőrzik ennek okát a külföldi oltási kampányok alapján.
A Sinopharm-oltások kapcsán azt fontos hangsúlyozni, hogy eleve sokáig tart, míg a védettség kialakul: az első oltást 28 nappal követően beadott második dózist követő szintén 28 napon belül indul meg biztosan az antitest-termelés a szervezetben és alakul ki a védettség a koronavírus ellen. Tehát az első injekció után 60 napig az oltottaknak úgy érdemes viselkedniük, mintha még egyetlen vakcinát sem kaptak volna!
A két kínai állami tulajdonú gyógyszergyártó, a Sinovac és a Sinopharm által készített oltóanyagokat a külügyminisztérium szerint a világ 22 országába exportálták, köztük Mexikóba, Törökországba, Indonéziába, Magyarországra, Brazíliába és Törökországba. Itthon - az április 9-i adatok alapján - közel 750 ezer kapott Sinopharm-vakcinát, ráadásul ez a legdrágábban vett készítmény, amelynek darabjáért 30 eurót és 5 százalékos áfát fizetett a magyar kormány egy közbeiktatott magyar beszerzőcégnek.
A hivatalos közlések szerint Orbán Viktor kormány- és Áder János államfő is Sinopharm-oltást kapott.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)