Az észak-koreai posztsztálinista diktatúra vezére, Kim Dzsongun híres arról, hogy kíméletlenül leszámol politikai ellenfeleivel és rendületlenül hajszolja országa tudósait a nukleáris fegyverek fejlesztésében. Kevésbé ismert, hogy a millenniumi generációhoz tartozó diktátort komolyan aggasztják a klímaváltozás káros hatásai és úgy döntött, több igazságot kell tartalmaznia az észak-koreai propagandának - írja az újdonságokat elemző cikkében Christian Davies, a Financial Times szöuli tudósítója.
Ez a két új prioritás látványosan megjelent az ország televíziós csatornáin látható esti híradók időjárás-jelentéseiben. Ennek előzménye, hogy az elszigetelt országot egymás után érik a jó eséllyel a klímaváltozással is összefüggő természeti csapások. Csak az elmúlt pár évben tájfunok, szárazságok és áradások váltották egymás, kárt okozva a termésben és a gazdasági infrastruktúrában, ami rontotta az amúgy is nehéz élelmezési helyzetet.
Javítani kell a dolgokon
Kim rájött, hogy az első, amit ezek ellen tehetnek az az, hogy javítják az időjárási előrejelzések pontosságát. Már 2014-ben felhívta az észak-koreai hidrometeorológiai szolgálat figyelmét arra, hogy egyik feladatuk hozzájárulni az emberek és a termelési eszközök védelméhez. A washingtoni Stimson Center 38 North nevű, Észak-Koreával foglalkozó programjának kutatói nemrégiben felhívták a figyelmet arra, hogy nagy változások kezdődtek ezen a téren.
Míg korábban az volt az időjárás-jelentések funkciója, hogy a néző szempontjából barátságosan interpretálják a várható fejleményeket, a rezsimmel foglalkozó Martyn Williams és Rachel Minyoung Lee kutatópáros tanulmányából kiderült, hogy ez radikálisan megváltozott az utóbbi időben.
Mint bárhol a világon
Az időjárás-jelentést felolvasó presenterek modern háttér előtt, változó grafikák segítségével olvassák fel a szövegüket. Míg korábban olyan volt a híradóknak ez a része, mintha időutazáson vett volna részt a néző 20-30 évvel visszafelé, addig most már nagyon hasonló prezentációt kap a 38. szélességi kör mindkét koreai oldalán.
A valóság beengedése a propagandába persze körmönfontabb célt is szolgál. Kim már három évvel ezelőtt arra figyelmeztette az ország agitátorait, hogy a propagandaszövegeket nem kell kiszínesíteni irreális és eltúlzott részekkel és hangos interpretációval.
Változó koronavírus-hírek
Ennek szellemében dönthettek úgy, hogy miután két évig tagadták a koronavírus jelenlétét az országban 2022. április végén az állami média váratlanul elismerte, hogy Észak-Koreában is fertőz a vírus, és jótanácsokat adott a védekezéshez. A nagy igazságtól aztán kissé megijedhettek, mert nemrégiben a régi túlzásokhoz visszatérve bejelentették, hogy Kim Dzsongun legyőzte a covidot.
Mindennek hátterében az a felismerés sejthető, hogy az időjárási hírek pontossága segítheti hitelesíteni a félrevezető propagandát. Az időjárás - legalábbis a modern társadalmakban - apolitikus dolog, így - általában - nincs kockázat abban, ha nem szépítik meg a valóságot. Miért ne használnák arra, hogy hitelesebbé tegyék az egyoldalú tájékoztatást. Hasonló ez ahhoz, amikor Kim beszédei közben néha könnyezik: a valós könnyek érzelmileg erősítik, amit mond, bármi is legyen az.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)