A központi bank arról is döntött csütörtöki ülésén, hogy 1,5-ről 1,25 százalékpontra szűkíti a 3 százalékos inflációs célérték sávját. A közlemény szerint a döntésben figyelembe vették az inflációs előrejelzéseket és az inflációt befolyásoló tényezőket, és megállapították, hogy a monetáris politika további enyhítésére van lehetőség a közeljövőben.
Az infláció az utóbbi három hónapban a vártnál nagyobb mértékben lassult, márciusban 1,4 százalék volt, ami azt mutatja, hogy tovább csökkent az inflációs nyomás. Az NBS megállapította, hogy az előrejelzések szerint az infláció hasonló szinten marad az elkövetkező hónapokban is, növekedés 2019-ben várható, amihez a belső kereslet növekedése is hozzájárul majd. Az inflációs nyomás csökkenésére utal az is, hogy a pénzügyi szektor, valamint a gazdasági szereplők azt várják, hogy az infláció két éven belül eléri a 3 százalékos célértéket.
Kapcsolódó
Az NBS úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi áru- és pénzpiacon továbbra is bizonytalanság tapasztalható, amely óvatos monetáris politikára inti Szerbiát. Közölték, bizonytalanságot okoz a nyersanyagok világpiaci árának a mozgása, a nemzetközi pénzügyi piac legnagyobb bizonytalanságait viszont elsősorban a vezető központi bankok, az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájának eltérései okozzák.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket