Izrael polgárai a világon elsőként kapták meg a vakcina harmadik adagját, az ország továbbra is továbbra is élen jár azzal, hogy most a lakosok hozzájutnak a negyedikhez is - mondta Naftali Bennett miniszterelnök.
Az izraeli egészségügyi minisztérium közleménye szerint az immunhiányos emberek is megkaphatják a vakcina negyedik adagját, amelyet nekik, valamint a 60 év felettieknek és az egészségügyi dolgozóknak a harmadik injekció után legalább négy hónappal lehet beadni - olvasható a portálon.
Izrael korábban bejelentette, hogy az omikron variáns megfékezése érdekében felvették az Egyesült Államokat, Kanadát és számos más országot a mintegy 50 államot tartalmazó "vörös" listára. Az ezen felsorolt országokba tilos az utazás
A miniszterelnök nemrégiben megvédte az egészségügyi korlátozásokat, amelyek szerinte azért szükségesek, hogy a járvány ötödik hulláma miatt ne legyen szükség újabb bezárásokra, és felszólította a lakosokat, hogy távmunkában dolgozzanak és oltassák be gyermekeiket.
Keddig 1148 megerősített és "nagyon valószínűen" az omikron variánshoz köthető megbetegedést jelentettek Izraelben, a fertőzöttek több mint fele oltott ember volt.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához