A mintegy 14 ezer szavazókörzet 90 százalékának részeredményei alapján az ANO megkapta a voksok több mint 30 százalékát, a második helyen pedig a bevándorlásellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) végzett 10,9 százalékkal, míg a harmadikon a jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) áll 10,7 százalékkal.
A három tömörülésen kívül a 90 százalékos részeredmények szerint még bejutott a parlamenti alsóházba a Kalózpárt (10,4 százalék), Cseh és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM-8,1 százalék), Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD-7,5 százalék), Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL-5,8 százalék), valamint a Polgármesterek és Függetlenek (STAN-5,3 százalék) nevű tömörülés.
A részeredmények alapján kiesett a képviselőházból a jobboldali TOP 09 párt, amelynek támogatottsága nem haladta meg az ötszázalékos bejutási küszöböt.
Az 1993-ban alakult önálló Csehországban ilyen magas arányú győzelmet a parlamenti választáson még soha egyetlen párt sem szerzett. Nem várt meglepetés a szociáldemokraták és a kommunisták támogatottságának ilyen nagyarányú csökkenése.
Jaroslav Faltynek, az ANO alelnöke kijelentette, hogy a mozgalom nem zárja ki az eddigi kormánykoalíció folytatását. Milan Chovanec, a CSSD ügyvezető elnöke szerint viszont a párt nem fog tárgyalni a kormánykoalícióról, mert választási eredményével ez "nevetséges lenne".
A választási részvétel az eddigi adatok szerint 60 százalékos volt.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt