Az ukrán parlament még ma szavazni fog a tüntetések feltételeit megszigorító törvény visszavonásáról. A jogszabályt a képviselők lökdösődése közepette, kézfeltartással fogadták el január 16-án. Az új szabályok szerint tilos sisakot viselni a demonstrációkon, a tüntetők nem takarhatják el az arcukat és nem építhetnek sátortábort közterületeken.
Viktor Janukovics államfő belement a törvény visszavonásába, miután órákon át tárgyalt az ellenzék három vezetőjével. Arszenyij Jatszenyjukkal, a Szülőföld, Vitalij Klicskóval, az Ütés és Oleg Tyahnybokkal, a nacionalista Szabadság párt első emberével. Emellett amnesztiát ajánlott a letartóztatott tüntetőknek. Cserébe a kormányépületek elhagyását és a barikádok lebontását várná el a demonstrátoroktól. Az elnök ismét felajánlotta a miniszterelnöki posztot Jatszenyjuknak, aki ismét visszautasította azt.
A parlament megvizsgálja a kormány felelősségét is a novemberben kezdődött tüntetéssorozat elmérgesedésében - jelentette be Olena Lukash igazságügyi miniszter. Lukash tegnap még azzal fenyegette meg a minisztériuma egyik épületét elfoglaló tüntetőket, hogy ha nem távoznak, rendkívüli állapot kihirdetését fogja kérni az ország vezetőitől.
Rendszervisszaváltás
A BBC értesülése szerint egyáltalán nem biztos, hogy a parlament megszavazza a két hete elfogadott tüntetésszabályozás eltörlését. Más szóval a parlamenti többséget birtokló, az elnököt eddig támogató Régiók Pártja nem feltétlenül tart ki Janukovics mellett. Hol vannak már a régi szép idők, amikor az elnök hatalomra kerülése után, 2010-ben megerősítették az államfői hatalmat a parlament ellenőrző szerepének visszaszorításával. Ezt a rendszert az ellenzék vissza akarja csinálni a 2004-es állapot helyreállításával.
Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főmegbízottja két nappal elhalasztotta kijevi utazását. Tegnapi nyilatkozata szerint riasztónak találta azokat a jelentéseket, amelyek szerint a kormány rendkívüli állapot bevezetésére készülne. Hivatalos ukrán források cáfolták ezt a hírt. Vlagyimir Putyin orosz államfő ma Brüsszelben tárgyal az EU vezetőivel, a témák között nyilván szerepelni fog az Ukrajnával kapcsolatos EU-orosz konfliktus is.
Legolvasottabb
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
Orbán Viktor 27 százalékos gázáremelésről beszélt a nyilvánosság előtt! Kiderítettük, minden megváltozik
Rákot okozhat a hajfesték? Aggasztó kutatási eredmények jöttek
Mindenki jobban jár, ha ma éjfélig megtankol
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Letépte láncát a téli kórság, két vállra fektette a magyarokat az influenza
Drágul a Spotify, ez fájni fog