Az energia ügynökség előrejelzése szerint 2014-ben napi 1,4 millió hordóval nő a világ összesített kőolajkereslete. A nagyobb igény azonban nem okoz gondot, mert teljesen ellensúlyozni tudja a kínálat.
A NEÜ legfrissebb adatai szerint Irak kőolaj-kitermelése februárban elérte a napi 3,62 millió hordót. Utoljára 1979-ben volt ilyen nagy a kitermelés volumene. A termelés mellett az export is nőtt, és napi 2,8 millió hordót tett ki.
Emelkedett a múlt hónapban a szaúd-arábiai kitermelés is. Az arab államban napi 90 ezer hordóval nőtt a kitermelés, és február végén már napi 9,85 millió hordó volt az összesített kőolajtermelés.
A NEÜ jelentése szerint 2013 utolsó negyedévében meredeken csökkentek a fejlett országokban felhalmozott kőolajtartalékok. Az Egyesült Államokban például 2014 januárjában is folytatódott a hideg tél miatt, de februárban már lassulni kezdett a készletek csökkenésének üteme.
A NEÜ szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamaiban is megmutatkozó készletcsökkenésnek egyszeri szezonális indokai voltak. A líbiai olajkitermelés akadozása ellenére a NEÜ bizakodó, hogy megmarad a kereslet és a kínálat egyensúlya, sőt valószínűleg a kőolajkínálat dinamikusabban nő majd, mint a kereslet.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit