A megállapodás értelmében Koszovó és Albánia azonos vámokat vet ki a más országokból származó azonos termékekre, a két ország között pedig megszűnik a vámkötelezettség.
Emellett a képviselők jóváhagyták azt a határozati javaslatot is, amely megszüntetné az ellenőrzést a két ország határán. A javaslattevők szerint ez nem azt jelenti, hogy megszűnne a határ, csupán megkönnyítenék az emberek közlekedését a két ország között.
Kapcsolódó
A koszovói szerb kisebbségi képviselők szerint a vámunió azért elfogadhatatlan, mert előrevetíti a két ország teljes egyesülését, vagyis a korábban sokszor bírált Nagy-Albánia-eszme megvalósulását. Az elképzelés egy országban egyesítené az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánokat, és ehhez szeretne csatlakozni a dél-szerbiai Presevo-völgyben élő albán kisebbség is.
Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de Belgrád továbbra is a sajátjának tekinti a többségében albánok lakta területet. Zorana Mihajlovic, a szerb kormány alelnöke csütörtökön elítélte a vámunióra vonatkozó elképzeléseket, és kijelentette, a szerb intézmények reagálni fognak a történtekre. Azt azonban nem részletezte, hogy milyen lépésekre lehet számítani.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le