Ahogy egyre több európai országban alapvetően visszatérőben van az élet a normális kerékvágásba a koronavírus-járvány várható enyhülésével, nő a nyomás a cseh kormányon, hogy erre az útra lépjen - derül ki a Radio Praha tudósításából. Január végén és február elején több ezren demonstráltak ennek érdekében, és végül kaptak egy jó hírt: a legfelsőbb bíróság nekik adott igazat.
A bírói testület állásfoglalása szerint az állam nem rendelhet el olyan korlátozást, miszerint csak beoltott vagy a koronavírus-betegségen nemrégiben átesett emberek léphetnek be a vendéglőkbe, a sporteseményekre és a szállodákba. Az oltás ugyanis önkéntes, így ezzel arra kényszerítené az embereket, hogy a beoltás és a normális élet között válasszanak.
Kapcsolódó
A verdikt február közepén lép életbe, így a kormánynak van ideje elrendelni az ennek megfelelő intézkedéseket. Ez szinte egybeesett azzal, hogy a kormány erősebb felhatalmazást kért a járvány kezelésére az év végéig, ami a bíróság állásfoglalásával okafogyottá válik.
A kötelező tesztelést az iskolákban, a vállalatoknál és az intézményeknél február 18-án megszüntetik, ezt megelőzően, február 9-én a hotelek, a vendéglők, a kulturális és sportesemények nyitottá válnak bárki előtt. Az új kormány emellett általános kompenzációt ígér a vállalkozásoknak a járvány okozta gazdasági válságban elszenvedett káraikért a korábbi kabinet szelektív megoldása helyett. Tizenegyezer kkv-nak szánnak hárommilliárd koronát (45 milliárd forint, két focistadion ára), a támogatásokat már márciusban utalnák.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben