Hét bitófa volt látható a cseh parlament épülete előtt Prágában, amelyeket a koronavírus-törvény módosítása ellen tiltakozó demonstrálók állítottak fel azokban az órákban, amelyekben erről tárgyaltak a képviselők - tudósított a Radio Praha. A változtatások számos új jogosítvánnyal ruházzák fel a kormányt, ami éles tiltakozásokat váltott ki, nem csupán az ősszel hivatalba lépett kormány ellenzéke részéről.
Egyebek mellett elrendelhetik a vállalkozók, az egyetemi hallgatók, az általános és középiskolai diákok vagy akár az óvodások tesztelését, azaz nem csupán a foglalkoztatók tehetik meg ezt alkalmazottaik körében. A kormány korlátozhatja a szabadban végzett sportolást és a belügy-, illetve a hadügyminisztérium a saját hatáskörébe eső személyzet körében intézkedéseket foganatosíthat a járvánnyal összefüggésben.
Petr Fiala miniszterelnök azt mondta a cseh közszolgálati rádióban, hogy a pandémiatörvény hatályát ki akarják terjeszteni 2022 végéig. Ez lehetővé teszi a kormánynak, hogy számos intézkedést a parlament jóváhagyása nélkül, gyorsan meghozzon a járvány minden esetleges újabb hulláma előtt. A kormányfő elsősorban attól tart, hogy újabb, a korábbiaknál veszélyesebb vírusmutáns-hordák támadhatnak az ártatlan csehekre, de reméli, hogy nem kell élesben is alkalmazniuk az új felhatalmazásokat.

A törvénymódosítás azonban éles bírálatokat váltott ki az ellenzék részéről és enyhén szólva nem fogadta egyértelmű támogatás az átlagemberek részéről sem, ahogy azt a bitóállítás is mutatta. Egyebek mellett az ütötte ki a biztosítékot, hogy a kormány SMS-ben küldhetné karanténba az embereket. Az ellenzéki ANO Párt szerint ez csalók arra használhatnák, hogy tömegesen küldött fals üzenetekkel káoszt teremtsenek az országban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat